Hatalmas eseménynek lehettem személyesen tanúja 2019. május 11-én, szombaton, hiszen megrendezésre került az úszó Bajnokok Ligájának első napja, amely hatalmas meglepetéseket tartogatott a kilátogató nézők számára. A  várva-várt sportesemény este 8 órakor vette kezdetét a Duna Arénában. Hazánkat 10 úszó képviselte. Név szerint: Milák Kristóf, Cseh László, Késely Ajna, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Békési Eszter, Kozma Dominik, Burián Katalin, Bernek Péter és Kapás Boglárka. A nemzetközi sztárok közül pedig olyan úszók tették tiszteletüket, mint Sarah Sjostrom, Matt Grevers, Mireia Belmonte, Chad Le Clos, Yuliya Efimova, Anton Chupkov, Emily Seebohm, Anthony Ervin, Frederica Pellegrini, Chase Kalisz vagy Pernille Blume, és még sorolhatnám tovább a világsztárok neveit. Sajnos, csak az első napra volt lehetőségem elmenni, de így is nagyszerű élmény volt.

Duna Aréna

Az úszó Bajnokok ligája a Magyar Himnusszal vette kezdetét, majd beszédet mondott Magyarország sportért felelős államtitkára Dr. Szabó Tünde, a FINA Nemzetközi Úszó Szövetség elnöke Dr. Julio C. Maglione, valamint a Magyar Úszó Szövetség elnöke Dr. Wladár Sándor. A nyitóbeszédek után pedig hivatalosan is kezdetét vette a program. A megnyitó után bevonultak az induló versenyzők, köztük a 10 magyar versenyző. Mindeközben villogatak a fények, igazi színkavalkádban úszott az egész Duna Aréna, a versenyzők bevonulása alatt az aréna szinte felrobbant. Egyszóval nagyszerű volt a hangulat.

Az első program a 400 méter női gyorsúszással kezdődött, amelyet hatalmas fölénnyel, és kiváló úszással Késely Ajna nyert meg, aki 4:05.92-vel csapott célba. A következő szám a férfiak mezőnyében a 200 méter pillangóúszás volt, ahol Milák Kristóf didalmaskodott 1:53.64-es idővel, amely a bemondó szerint világ idei legjobb eredményeként könyvelhető el Milák Kristóf számára. Cseh László nagyon szép úszással és hajrával a negyedik helyen ért célba.

200 méter női mellúszásban Békési Eszter egy fantasztikus hajrával a második helyen ért célba 2:27.54-es egyéni csúccsal. A női 200 méter hátúszásban két indulónk is volt Hosszú Katinka és Burián Katalin személyében. Ezt a számot az olasz Margherita Panziera nyerte, a második Hosszú Katinka lett 2:08.16-os idővel. Burián Katalin a negyedik lett. A program utolsó előtti versenyszáma volt a férfi 200 méter gyorsúszás, ahol Kozma Dominik állt rajthoz, és végül 1:47.12-es eredménnyel a harmadik helyen végzett. Ezt a számot egyébként a litván Danas Rapsys nyerte egy hatalmas hajrával.

A nap zárásaként egy vegyesváltó versenyszám következett. Az egyik csapatban Késely Ajna, másikban pedig Cseh László indult. E váltónak az volt az érdekessége, hogy a versenyzőket véletlenszerűen sorsolták össze. Ebben a futamban végül az 1-es számú csapat győzött.

Dr. Julio C. Maglione, a Fina elnöke megtartja nyitóbeszédét a Duna Arénában.

A nemzetközi mezőny nagyjai is hatalmasat alkottak a szombati első napon. Ki kell emelnem Sarah Sjostrom-öt, aki ezen a napon először a 100 méteres női pillangó úszást, pár futammal később pedig a női 100 méter gyorsúszás futamát nyerte meg. Yuliya Efimova női 200 méter mellúszásban aratott magabiztos győzelmet. Ebben a számban lett Békési Eszter a második helyezett, ahogy arról fentebb már említést tettem. 50 méter gyorsúszásban az angol Benjamin Proud érintette meg elsőként a falat. A férfiak 100 méteres hátúszó számában Jevgenyij Rilov diadalmaskodott. Férfi 50 méter pillangón a veterán világklasszis, a brazil Nicholas Santos nyert. Végül érdemes szót ejtenem a férfi 200 méter vegyesúszásról, ahol a svájci Jeremy Desplanches lett az első, míg a második helyet az amerikai Chase Kalisz szerezte meg. Még jó pár nevet kiemelhetnék, de erre most terjedelmi korlátok okán nincsen lehetőségem.

A kezdés.

Összefoglalva az úszó Bajnokok Ligája szombat esti első napját fantasztikus élményben lehetett részem. Érdemes volt kimenni, és megnézni sportolóink kiváló teljesítményét. Habár az első napra tudtam csak kimenni, de így is megérte, nagyon jó volt hangulat, a Duna Aréna majd felrobbant, és e mellett a szervezés is kiváló volt. A legközelebbi nagy esemény nyáron lesz Gwangjuban, a világbajnokságon 2019. július 12. és 28. között.

Budapest, 2019. május 12.

Dr. Samkó Zoltán Ferenc
Egészségügyi és sportjogász